2014.05.19.
Mennyire antikapitalista a magyar szélsőjobb?

A minap megtartott “Antikapitalizmus, Európa-ellenesség és szélsőségek” c. konferencián mutatták be “A magyarországi szélsőjobboldal kapitalizmushoz való viszonya” c. tanulmányt, amelyet a Szabad Piac Alapítvány megbízásából a Political Capital készített. Miközben ugyanis – joggal – arról vitázunk, miért veszélyes, hogy a magyar szélsőjobb vezető pártja meglepően szoros viszonyt ápol Moszkvával, és az európai színtéren is az orosz érdekek mellett lobbizik, kevesebb figyelmet kelt, hogy a párt alapvetően kérdőjelezi meg a piacgazdaság normáit is. Az alábbiakban e tanulmányból közlünk részleteket.

A rendszerváltás óta számos hazai és nemzetközi összehasonlító kutatás megállapította, hogy egyre erősödik a magyar társadalom kapitalizmus-ellenessége. A magyarok többsége csalódott a rendszerváltás után megvalósult piacgazdaságban, annak csak a hátrányait látja, alapvetően versenyellenes, ezért annak ellenére is igényli az erős állami beavatkozást a gazdasági és társadalmi folyamatokba, hogy nem bízik az állami intézményekben sem.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója és Kész Zoltán, a Szabad Piac Alapítvány elnöke

Ezekre a sokszor ellentmondásos társadalmi elvárásokra leghatékonyabban a jobboldal épített politikát Magyarországon. Ez a poltika nyíltan antiliberális alapon áll, jobboldali kollektivista, hiszen az egyénnel szemben a nemzeti közösség elsődlegességét vallja, és annak nevében fellépve, a gazdaságba való erős állami beavatkozással a társadalom radikális átalakítását hirdeti. Ennek alapján a magyarországi jobboldal egésze antikapitalistának nevezhető, amennyiben abból indulunk ki, hogy a kapitalizmus olyan átfogó érték- és eszmerendszer, amely a kollektivizmus helyett az individualizmust, az állami helyett az egyéni felelősségvállalást, a bürokratikus rend helyett pedig a szabadságot részesíti előnyben. (…)

A magyar társadalom értékstruktúráját tekintve nem kínál jó feltételeket a kapitalista társadalmi berendezkedés értékeinek érvényesüléséhez, ugyanakkor csak látszólag támogatja az egyenlősítő törekvéseket. A többség elvenné ugyanis a gazdagoktól magasabb jövedelmüket, de a szegényektől is az állami juttatásokat. Az egyéni felelősség és a szolidaritás igénye helyett inkább a társadalmi irigység, a versenyellenesség és az atomizáltság mintázatai tükröződnek a kutatásokból. Az, hogy a magyarok az államra bíznák a gondoskodás feladatát, inkább fakad a felelősség áthárításából, mint az állam intézményeibe vetett bizalomból. Sőt, a sajátos magyarországi paternalizmus leginkább éppen a bizalmatlanság terméke: a magyar társadalom tagjai azért igényelnék az állam atyáskodó szerepvállalását, mert nem bíznak másokban. (…)

A 19. század utolsó harmadától kibontakozó modern antiszemitizmus Magyarországon is szorosan összefüggött a kapitalizmus elutasításával, a gazdasági és a társadalmi átalakulás nyomán jelentkező bűnbakképzéssel és összeesküvés-elméleti gondolkodással. A zsidókat – akik Magyarországon különösen fontos szerepet játszottak a polgárosodásban – a káros társadalmi fejlődésként felfogott kapitalizmus legfőbb hordozóinak tekintették. Ez a felfogás jellemzte a két világháború között egyre erősebbé váló magyar szélsőjobboldalt is, majd – más európai országoktól eltérően – a rendszerváltás után újjáéledő mai magyar szélsőjobboldalnak szintén ez a nézet vált egyik legfőbb meghatározójává. A zsidókat a modernizáció és kapitalizmus minden hátrányáért felelőssé tevő narratíva a kínálati oldalról ma is folyamatosan megrősítést nyer.

Ugyanakkor a magyar szélsőjobboldal kapitalizmus-ellenessége nem pusztán a komplex világmagyarázattá emelt antiszemitizmusban érhető tetten, hanem gazdaság- és társadalompolitikai elképzeléseiben is. Eszméikben és írott politikai programjaikban egyaránt megjelenik a társadalom átalakításának radikális terve, amelyhez az erős, a folyamatokba beavatkozni képes állam óhajtása, a központosított tervgazdaság megvalósításának vágya és a jobboldali értelemben vett kollektivista szemlélet társul. Mindez legtisztábban a két világháború közötti magyar szélsőjobboldalra volt jellemző, de burkoltabb, önellentmondásosabb formában egyes elemek jelen vannak napjaink szélsőjobboldali eszmében, így a Jobbik politkájában is.

Európai összevetésben az egyes szélsőjobboldali pártok politikája közötti eltérések nem elsősorban értékrendbeli különbségekben, hanem a politikai kontextus különbözőségében gyökereznek. A szélsőjobboldal politikáját döntően mindenhol az etnocentrikus, bezárkozó világkép határozza meg, ennek a politikának az egyes elemei azonban adaptív módon jelennek meg a pártok térségspecifikus társadalmi kérdésekre és igényekre adott válaszaiban. A magyarországi szélsőjobboldal antikapitalizmusának jellege sem kizárólag saját eszméiben és történelmi hagyományaiban gyökerezik, hanem pragmatikus megfontolásokon is alapul. A politikájában ezért vannak jelen – a társadalmi keresletre reagálva – egymásnak sokszor ellentmondó elemek a kapitalizmushoz való viszonyt illetően is. (…)

Az antiszemita összeesküvés-elméletekben való hiedelem jól láthatóan valódi választóvonal a magyar politikában, egyfajta politikai kód, ami a bal- és jobboldali pártokat elválasztja egymástól. A Jobbikosok és a Fideszesek sokkal inkább hajlamosak hinni abban, hogy a zsidók titokban világhatalomra törnek (és ezzel együtt hajlamosabbak egyetérteni olyan általános összeesküvés-elméleti állításokkal is, mely szerint „Titkos társaságok fenyegetik társadalmunk stabilitását”).

Ez nyilván nem független az utóbbi évek azon belpolitikai diskurzusaitól, amelyeket – főként a jobboldalon – egyre inkább eluraltak az IMF-fel, EU-val, Bilderberg-csoporttal, médiával, civil szervezetekkel, stb. kapcsolatos összeesküvés-elméletek. Az összeesküvés-elméletek persze általában is népszerűek a társadalomban: a társadalom 26 százaléka egyszerre hisz az általános és az antiszemita összeesküvés-elméletekben. (…)

A kapitalizmusban az állam szerepe ideális esetben minimális és bár a modern piacgazdaságban teljes mértékben elfogadott a piaci folyamatok elégtelenségei esetén az állami intervenció, a kapitalista értékrend továbbra is azt vallja, hogy a piaci mechanizmusok az optimum és a stabilitás felé tartanak. Az önérdekkövető egyének ezért tevékenységükkel a stabilitás, az egyensúlyi pont felé irányítják a gazdaságot. Ennek megfelelően, a szélsőjobboldal által fontosnak tartott egységre való törekvéssel szemben, a szabad verseny természetes, jótékony hatású, és végső soron kívánatos folyamat, ráadásul a kapitalista gazdasági berendezkedés működéséhez elengedhetetlen.

A kapitalizmus természetesnek tekinti, hogy a tőke kilépett a nemzetállami keretek közül, amikor a protekcionizmus a hatékonyság és a hozam növekedésének akadályává vált. A globalizáció ebben a felfogásban nem csak tolerálható, de gazdasági szempontból kedvező folyamat, amelynek segítségével a tőke nagyobb gazdagságot teremt az egyes országok számára. (…)

Míg nemzetközi szinten találhatunk arra példát, hogy a szélsőjobboldal ideológiai kavalkádjába időnként belefér a kapitalizmus elfogadása, addig a Magyarországi esetben ez aligha mondható el. A hazai szélsőjobboldal ugyanis hagyományosan antikapitalista eszméket vall.

 

http://kapitalizmus.hvg.hu/2014/05/16/mennyire-antikapitalista-a-magyar-szelsojobb/